Településünk környéke már évezredek óta lakott. Jánosháza közelében, a 8-as és a 84-es út kereszteződésénél – ahol ma a körforgalom található – hat késő bronzkori urnasírt tartalmazó halomsírt tártak fel. E leletek révén a nagyközség nemzetközileg elfogadott archaeológiai névadó lelőhellyé vált.
Jánosházát az évszázadok során több főnemesi család is birtokolta. A település és vidéke a XV. század elején a Garayak kezére került. A község nevének első írásos megjelenése is ebből a korból való, egy oklevél „Janushaza” néven említi. A név vélhetőleg birtokosára Joannes Ormuzd de Varsányra utal. A 16. század elején Bakócz Tamás szerzi meg, majd öröklés révén az Erdődyek kapják. A jánosházi várkastély első írásos említése 1510-ből való. Az Erdődy család a települést a Choron családnak adta zálogba, akik örökbirtokként rögzítik birtoklásuk jogcímét. A Choronok a várkastélyt reneszánsz óolasz bástyával és négyszögletes alaprajzú védelmi rendszerrel erősítették meg. Jánosháza ekkor éli virágkorát, központi fekvésének és a főút közelségének köszönhetően. A XVII. században a település mezővárosi rangot is kapott, és a mezővárosi fejlődés útjára lépett. Az emeletes várkastély tornyában ekkorra már óra és harang is volt. A városi építkezés nyomai még ma is fellelhetők a községben.
Mivel a Choron család a 18. századra kihalt, az Erdődyeknek ismét lehetőségük nyílik a település megszerzésére. A 17. században leégett fatemplom helyett az Erdődy család építtette majd bővítette Jánosháza katolikus templomát. A 18. század második felében – a kereskedelem virágzásának köszönhetően – nagy számú zsidó népesség jelent meg Jánosházán, akik zsinagógát is építtettek és saját iskolát tartottak fenn. A település a század végére jelentős vásártartóhellyé vált. Ez a szerepe azonban csökkent, miután több környező település is vásártartási jogot szerzett. A 19. században Jánosháza járási székhely is volt, de központi szerepét nem tudta megtartani, így a kiscelli járáshoz csatolták.
A város közepén még ma is áll egy kétszintes, romos épület. Néhány évtizede még raktárként szolgált, de a XIX. században vendégfogadó működött benne, a Korona szálló. Hozzá kapcsolódik a mi szomorú magyar történelmünk egy emblematikus eseménye, amit kevesen ismernek. 1849. áprilisában osztrák katonák által őrzött szekerek érkeztek az udvarára. A szekereken elfogott forradalmárok utaztak Olmütz felé. Köztük volt három gróf: Batthyány Lajos, Károlyi István és Zelenszky László. Az osztrák kapitány ezt a fogadót választotta éjszakai szálláshelyül. Mikor a környéken híre ment, hogy miféle vendégek érkeztek a faluba, a vidéket forradalmi láz kerítette hatalmába. Hajnalra néhány száz fős tömeg vette körül a fogadót fáklyákkal, kardokkal és dorongokkal, követelve a rabok szabadon bocsátását. A kapitány azonban elzárkózott a tárgyalásoktól, katonáit sortűzre állította fel, és felkészült az ütközetre. De a pattanásig feszült helyzetben még tett egy utolsó kísérletet, a felesleges vérontás elkerülése érdekében. Megkérte Batthyányt, hogy próbálja meg távozásra bírni Jánosháza népét. A miniszterelnök szobája ablakából remegő hangon, megrendülten megköszönte Jánosháza lakosságának „hazafias jóindulatát”, és kérte a forradalmárokat, hogy hagyjanak fel az ostrommal. Tudta, hogy a tömeg kiszabadíthatná őt rabságából, de azt is tudta, hogy később az osztrákok nem kegyelmeznének a falu lakosainak, és eltörölnék a föld színéről is Jánosházát. Ez volt az első magyar miniszterelnök utolsó nyilvános szereplése. A tömeg hallgatva a józan észre feloszlott, a rabok pedig reggel tovább indultak Ausztria felé.
Batthyányt az ellene indított felségárulási perben halálra ítélték, és mint ismeretes október 6-án 14. vértanúként Pesten kivégezték.
Forrás: gayeriskola.cellkabel.hu/telepul
(összeállította dr. Balás Endre)